– Amikor a hit védelméről gondolkodunk, arra a titokzatos szeretetre kell gondolnunk, amit az Isten kifejez – mondta Kozma Imre atya. – Rádöbbenünk, hogy aki szeret, az nem magára gondol. Isten nem tervezi a szeretetet, csak adja. A mi feladatunk, hogy ezt a lelki ajándékot továbbadjuk másoknak. Aki szeret, az kilép önmagából, és a másik embert ajándékozza meg önmagával. Isten azt akarja, hogy felismerjük életünk hivatását, és tanuljunk meg szeretni. A szeretet pedig rendezi a gondolatokat, rendezi a világunkat. Akkor az olyan értékek lesznek fontosak, mint például a béke, az öröm, a segítőkészség, a megbocsátás, a nagylelkűség. Ezek a lélek ajándékai. Azok az emberek, akik nem magukra gondolnak, azok szolgálják az életet ebben a világban. Ebből a szempontból kell nézni a máltai tevékenységünket is.

Vecsei Miklós, a május 26-án tartott éves küldöttgyűlés levezető alelnöke felhívta rá a figyelmet, hogy az egyesület éves beszámolójában kiemelt tevékenységek csak egy szűk keresztmetszetét tudják bemutatni a Szeretetszolgálat tényleges munkájának, amely az elmúlt évben is tovább bővült, és még inkább sokrétűvé vált.

Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök arról számolt be, hogy a karitatív szervezet munkatársai és önkéntesei naponta 13 ezer rászoruló emberrel találkoznak országszerte. 2017-ben a Máltai Szeretetszolgálat kilenc bentlakásos intézményt vett át az államtól, ezek több mint ezer idős és százötven fogyatékosságal élő emberről gondoskodnak. A Szeretetszolgálat sokrétű tevékenysége 130 önkéntes csoportban, 31 integrációs programban, 12 oktatási intézményben, 234 ellátó intézményben és 97 pályázati forrásból megvalósuló programban zajlik.