A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több karitatív szervezettel együtt vesz részt a Jószolgálat-díj szakmai zsűrijében, amelyhez 2018-ban 667 pályázat érkezett, amelyekben 273 szervezetet, közösséget és egyént jelöltek a díjra öt kategóriában.

A Jószolgálat-díjat 2016-ban Twickel György, a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumi elnöke alapította, hogy édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő életművének méltó emléket állítson, és a figyelem középpontjába helyezze a szociális életpályán dolgozó hivatásos egyének, szervezetek, valamint a mindennapi önkéntes jótevők és civil közösségek munkáját. Az elismerés már az első évében nagy társadalmi érdeklődést keltett, ám idén minden eddiginél szélesebb körben érkeztek jelölések a megújult kategóriákban.

A Jószolgálat-díjra megfelelő ajánlással országos szinten bárki jelölhetett 2017. október 4. – 2018. január 31. között olyan személyeket, szervezeteket, közösségeket akik, vagy amelyek kiemelkedően példaértékű, áldozatos munkát végeznek a családokért, kisebbségekért, fogyatékkal élőkért, idősekért vagy hajléktalan rászorulókért.

A jelölések helyszínei között a nagyvárosok mellett, mint Budapest, Debrecen, Szeged vagy Sopron, szerepelnek zsákfalvak, kisvárosok, de idén is jelöltek a tanyavilágból, Cegléd környékéről, valamint községekből is. Érkezett jelölés határon túli városokból, mint az erdélyi Déva, a kárpátaljai Beregszász vagy az angliai Liverpool. Ezek szerint 106 olyan település biztosan van, ahol élnek olyan emberek, működnek olyan szervezetek, közösségek, akik igyekeznek jobbá tenni nehéz sorsú gyermekek és felnőttek, hajléktalan emberek és kisebbségben élők, betegek vagy idősek életét.

A legtöbb jelölés – összesen 269 darab - az önkéntesen végzett szociális munka egyéni kategóriájában érkezett, ami 89 érvényes, egyedi jelöltet jelent országszerte. A következő „legnépszerűbb” kategória az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriája volt, ahol 177 jelölésből, 48 közösséget terjesztettek elő a díjra. Az önkéntesen végzett szociális munka kategóriáiban beérkezett pályázatokról a szakmai zsűri felterjesztése alapján májusban a díj Facebook oldalán lehet majd megszavazni, hogy kik kapják 2018-ban a Jószolgálat-díj közösségi- és önkéntesen végzett szociális munka egyéni díját.

A hivatásszerűen végzett szociális munka kategóriáiba az összes jelölés 23,98 százaléka érkezett. Szervezetekre 99 jelölést adtak be, ami 36 érvényes jelöltet jelent, míg a hivatásos szociális munkások közül 61 felterjesztés alapján 52 egyéni jelölt közül választhatnak. A hivatásos kategóriákban a szakmai zsűri március folyamán három szervezetet és három egyént díjaz a Jószolgálat-díjjal, továbbá döntés születik az idei életműdíjas személyéről is.

A díjazottaknak munkájuk elismeréseként az alábbi pénzösszeget ítélik oda:

HIVATÁSSZERŰEN VÉGZETT SZOCIÁLIS MUNKA
• 3 szervezet, egyenként 2.000.000 Ft
• 3 egyén, egyenként 500.000 Ft

ÉLETMŰDÍJ
• 1 egyén, 1.000.000 Ft

ÖNKÉNTESEN VÉGZETT SZOCIÁLIS MUNKA
• 1 közösség, 1.000.000 Ft
• 1 egyén, 500.000 Ft

A hivatalos díjátadó rendezvény 2018. június 1-jén lesz a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.

További részletekét látogasson el a Jószolgálat-díj weboldalára, vagy kövesse a díj közösségi oldalát: www.joszolgalatdij.hu; facebook.com/joszolgalatdij.