Máltai Szeretetszolgálat

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Máltai napló

Sarlós Boldogasszony ünnepe Baján

Szerző: Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2016-07-01 00:00:00

Sarlós Boldogasszony ünnepe Baján

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportjának szervezésében tartottak július 2-án Sarlós Boldogasszony-ünnepet a bajai Szent József plébániatemplomban és a templom kertjében. Az eseményről Matos Beáta csoportvezető írt rövid beszámolót. 

Az est alapgondolatát a Sarlós Boldogasszony-nap kettős vonatkozása jelentette, melyet a szentmise kezdetén a bajai városvezetés nevében az önkormányzat egyházi, civil és karitatív kapcsolataiért felelős tanácsnok-képviselő asszonya, dr. Zöld László Csabáné is kiemelt fővédnöki ünnepi köszöntőjében: Szent Lukács evangéliumának tanúsága szerint a szíve alatt Szent Fiát hordozó Szűz Mária látogatást tett a szintén gyermeket, Keresztelő Szent Jánost váró idős rokonánál, Erzsébet asszonynál, amely találkozás üdvtörténeti jelentősége a Magnificat ("Magasztalja lelkem") kezdetű csodálatos imádságban összegződik. Másrészt ezen jeles nap hazánkban régóta hagyományosan összekapcsolódott az aratás kezdetével is, mely összefüggést a csatlakozó néphagyomány még az ünnep elnevezésébe egy jellegzetes szerszámból képzett megkülönböztető jelző ("sarlós") betoldásával is plasztikusan nyomatékosít.


Mindezek összekapcsolódásának szép kifejeződését jelentette a szentmisében a gyermeket váró kismamák, leendő édesanyák, és az őket szolgáló, gondozó egészségügyi dolgozók, védőnők és szülésznők megáldása, majd pedig a szentmisét követően a templomkertben kollázs-szerűen kompozícióba rendezett mezőgazdasági gépek, eszközök és szerszámok, illetve a mezőgazdaságban dolgozók megáldása.


A szentmise homíliája, tovább tágítva az ünnep horizontját, a teremtő isteni akaratból kiindulva az életnek az életből való születését, gyarapodását nyomatékosította: Isten a saját isteni életéből teremti az életet, s felruházza az embert is az emberi élet emberi élet által történő továbbadására, mely isteni akarat az élet megkérdőjelezhetetlen "lét-jogosultságát" feltétlenül kifejezi és tükrözi. Ezt az "isteni logikát" folytatva és beteljesítve, a gyermeket váró édesanyákkal párhuzamba állított Boldogságos Szűz Mária méhében hordozott élet, Jézus Krisztus, nemcsak élet az életből, hanem az örökkévalóság boldog szeretetközösségi életére is megszülető emberi élet zsengéje, az "örök aratás" kezdete. Az egészségügy, a szeretetszolgálat és a földművelés pedig az evilágra már megszületett élet egészségét, fennmaradását és megélhetését biztosítva szolgálja az élet Isten által akart kultúráját.


A szertartást követően az estét a templomkertben a két katolikus szeretetszolgálat piros-fehér színvilágában pompázó, ízlésesen feldíszített és megterített asztalokon az egy falat étel és egy korty ital jelentette agapé által biztosított kötetlen, hangulatos együttlét öröme koronázta meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és papi közreműködésével a bajai származású Tokodi László domonkos atya is; valamint az ünnep szervezésében és méltó lebonyolításában segítséget nyújtott az egyházközségi képviselőtestület mellett a Szent József Plébánia B. Szabó Lászlóné Valéria vezette Karitász Csoportja is.


Ebből eredően az est különlegességét még az is tetézte, hogy a városban tevékenykedő, nehéz helyzetben élőket szolgáló két katolikus szeretetszolgálat vezetői, önkéntesei, munkatársai és támogatói számára alkalom nyílt a személyes találkozásra, beszélgetésre és ismerkedésre is, s talán a további-jövőbeni együttműködés lehetséges perspektíváinak megálmodására is.
A Szeretetszolgálat helyi csoportja köszönetét és elismerését fejezi ki Fekete Szabolcs esperes úrnak, lelki vezetőnek a szentmise áldozat csodálatos bemutatásáért, értékes gondolataiért és az ünnepség lebonyolításáért.