Máltai Szeretetszolgálat

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Máltai napló

Beszámoló Máltai Zenei Tehetséggondozás Programról

Szerző: Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2017-07-28 00:00:00

Beszámoló Máltai Zenei Tehetséggondozás Programról

2017. 07. 01 - 2017. 06.30. között sikeresen megvalósult a Máltai Zenei Tehetséggondozás program Szendrőládon. A programba 40 fő, a Szendrőládi Általános Iskolában tanuló gyermeket vontunk be. Két zenetanár és egy szociális munkás munkatársunk foglalkozott a gyermekkel. 

A zenei tehetséggondozás mellett munkatársaink törekedtek arra is, hogy a gyermekek szociális készségeit fejlesszék, pozitív példát és megerősítést adjanak a számukra. A program elején tehetséggondozó szaktáborban történt a tehetségek azonosítása, ez után a tanév során rendszeresen folytak a tehetséggondozó foglalkozások.

Az együttműködő partnerként résztvevő Szendrőládi Általános Iskola pedagógusait sikerült önkéntesen bevonnunk, illetve rajtuk kívül más szakemberek is segítették a program megvalósítását. A program során összesen 14 alkalommal léptek fel a programba bevont fiatal zenészeink, különböző rendezvények, bemutatók, illetve szakmai nap keretében. Kiemelkedik ezek közül a Katolikus Társadalmi Napokon, a Jezsuita Szigeten, a szendrőládi Roma Napon való fellépés, a rakacaszendi iskolában való zenélés, illetve a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által rendezett “Te is lehetsz győztes!” című tehetségkutató versenyen való részvétel. Különös megtiszteltetés a számunkra, hogy növendékeink felléphettek a Jószolgálat-díj átadó gáláján. 

Munkatársaink tovább mélyítették a bizalmi kapcsolatot és az együttműködést a gyerekekkel, családokkal. A tehetségműhelyek csoportos formában zajlottak, ami lehetőséget adott a gyermekek szociális készségeinek fejlesztésére. A zenélés mellett játékos, csoportos eszközökkel is igyekeztek munkatársaink fejleszteni a gyermekek társas, emocionális készségeit, önbizalmát. A tanulás, a fejlesztés, a fellépések mellett szabadidős programokat is szerveztünk a gyermekeknek.

Figyelemfelhívó élelmiszergyűjtés Baján

Szerző: Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2017-07-10 00:00:00

Több száz jó szándékú ember adományozott

877 kilogramm tartós élelmiszert gyűjtött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportja a helyi Spar üzletekben. Adományaikat a rászoruló emberek nevében hálásan köszönjük!

A Bajai Halfőző Fesztivál hétvégéjén kétnapos gyűjtést hirdetett a bajai önkéntes csoport két Spar áruházban. „Ezeken a napokon sokan látogatják meg városunkat, turisták, rokonok, ismerősök, visszajáró vendégek. Ez adta az apropóját annak, hogy a nagy nyári kánikulában a Máltai Szeretetszolgálat ismételten felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a segítségnyújtásra folyamatosan szükség van.” - mondta Maros Beáta csoportvezető.

Az összegyűlt élelmiszert krízishelyzetbe került családoknak, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülőknek, egyedül élő időseknek és hajléktalan embereknek juttatja a csoport.