A demográfiai változások, a fokozódó és főként a vidéket érintő szociális szegregáció komoly gazdasági kihívások elé állítja a Közép-Európát, számos térség küzd a leszakadó rétegek felzárkóztatásával. A szociális vállalkozások megoldást jelenthetnek több problémára. Ez egy közösségi típusú gazdálkodási forma, az érintettek bevonásával nem csupán üzleti eredményeket kíván elérni, hanem elsősorban egy-egy társadalmi cél érdekében a közjót szolgálja, a hátrányos helyzetű emberek aktív részvételével fejt ki gazdasági tevékenységet.

A Máltai Szeretetszolgálat szociális vállalkozásaiban használt elektronikai cikkekből ékszer, a kecskeméti Homoki Varázskertben fűszernövényekből kozmetikumok és egyéb termékek készülnek. A Szeretetszolgálat már működő társadalmi vállalkozásai is részt vesznek a projektben, ilyen például a gyulaji hús- és növény feldolgozó üzem, vagy a tarnabodi elektronikai bontó üzem. Több helyen például megváltozott munkaképességű embereknek is sikerül elhelyezkedniük olyan térségekben, ahol erre a szociális vállalkozások nélkül kevés esélyük lenne. Minden esetben nagy figyelmet fordít a Szeretetszolgálat és a projekt arra, hogy ezek a vállalkozások később a saját lábukon is megálljanak és a velük teremtett új munkahelyeket és üzemeket fenn tudják tartani a bevételeikből.

Az ilyen vállalkozások többsége most még külső támogatásra szorul. Itt tud segíteni a Szeretetszolgálat és a SENTINEL projekt, amelynek fő célja, hogy személyre szabott szolgáltatásokkal megerősítse a szociális vállalkozásokat, és hálózatba kapcsolja őket a hatékonyabb működés érdekében.

A SENTINEL projekt nyitó konferenciáján készült galériánkat a képre kattintva megtekinthetik.