A Magoncka Óvoda fennállásának 110 éves évfordulóját az intézmény egykori és mai óvodásai együtt ünnepelték június 10-án délután. A ünnepség szentmisével kezdődött, amit azokért ajánlottak fel, akik egykor kötődtek az óvodához, de ma már nem lehetnek az ünneplők között.

A képre kattintva megtekintheti képgalériánkat.


Az intézmény fenntartójaként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke Vecsei Miklós, és az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója Thaisz Miklós mondott beszédet. Az alelnök büszkén szólt az óvodában és iskolában végzett áldozatos munkáról. A sok éves együttműködést megköszönve Vecsei Miklós oklevelet adott át Dobos Károlynénak, Gyulaj volt polgármesterének, valamint átadta a Jelenlét program Magyar Örökség díjának másolatát. A település egykori polgármestere nagy szerepet vállalt abban, hogy Gyulajon is elkezdődhetett a Szeretetszolgálat komplex programja, a Jelenlét. 

Selmeczi László polgármester a bővítésekről, az óvoda faluban betöltött szerepéről beszélt. Szentgyörgyi Jánosné egykori óvodavezető pedig anekdotákban idézte fel egykori munkahelyét. Lacza Zoltánné igazgató a jelenleg folyó munkáról, az intézményben dolgozók egységéről beszélt.

Az elmúlt 110 évet a tornateremben berendezett óvodatörténeti kiállítás idézte fel. Az egykori óvodások és dolgozók egymást túllicitálva találgatták, hogy melyik képen, ki lehet látható. A mai óvodások munkáiból pedig az aulában nyílt kiállítás.

A délután a gyerekeké volt. A művelődési házban minden mai óvodás fellépett: a kicsik néptáncoltak, a középsősök énekeltek, verset mondtak, a nagyok pedig szalaggal, karikával adtak műsort. Külön műsorszámban mutatkoztak be az óvoda cigány táncosai. Egykori óvodásként az iskolások is felléptek a helyi Tanoda néptánc csoportjában. A délutánt a májusfa kitáncolása zárta a Művelődési ház előtti téren.