A Szent Márton Gallériát ifjabb Csonka Pál a Dél-DUnántúli Régió régióvezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, "A galéria névadójául olyan személyt választottunk, kinek élete és tettei példát mutatnak és képviselik azt a karitatív szellemet, mely megjelenik máltai jelmondatunkban is: "A hit védelme és a szegények istápolása" Így esett választásunk Tours-i Szent Mártonra, Pannónia szülöttére."

A Galériában negyedéves tárlatok lesznek láthatóak, amelyek a máltai közösséget, illetve a Szeretetszolgálat tevékenységét mutatják be.Emellett a régióban fontos és érdekes témákat dolgoznak majd fel. Az első, megnyitó tárlaton a villányi Bock Pince által 2016-ban, a Szent Márton-évben meghirdetett, ,,Keressük Szent Márton-év legszebb művét" művészeti verseny pályamunkáit állítják ki. A galéria kurátora: Tamási Dalma Eszter. 

 

Szent Márton Pályázat 2016.

Szent Márton születésének 1700. évfordulója, 2016. hivatalosan Szent Márton Éve volt. A szőlősgazdák számára is fontos Szent Márton szellemiségének ápolása, ezért a megemlékezések és akciók keretében a villányi Bock Pince pályázatot hirdetett művészeknek, hogy az ünnephez kapcsolódóan ösztönözzék a karitatív értékekhez kötődő kulturális tevékenységüket, keresve a „Szent Márton Év legszebb művét”. 2016. november 11-én, Márton napján, kihirdették a szakmai zsűri által díjazottakat és a közönségszavazás győzteseit is. Jelen tárlatunk a 13 pályaművet mutatja be. A fényképeket készítette: Bergics Balázs pécsi fotóművész.

Díjazottak voltak:
I. helyezett: Németh Gábor - Szent Márton és az árulkodó lúd, szobor.
II. helyezett: Murányi Marcell - Ypres (Szent Márton) karton relief.
III. helyezett: Szöllősi Dóra - Szent Márton legendája.
Különdíj: Burián Norbert - Sok lúd disznót győz, kisplasztika.

Az elárverezett Szent Márton-pályaművekből befolyt összeget a Bock Pince adományként felajánlotta szervezetünknek - ebből 400 krízis élelmiszer csomagot tudtunk összeállítani és kiosztani 2016. Karácsonyán.

A Szent Márton Galéria a Régióközpont nyitva tartási idejében látogatható. 

A névadó, Tours-i Szent Márton élete

Szent Márton a Római Birodalom Pannonia Provincia területén, Savariában (ma Szombathely) született Kr. után 316-ban egy jómódú családban. Gyermekként Ticinumban (ma Pávia) nevelkedett, ahol első ízben találkozott az akkor még csak kibontakozóban lévő kereszténységgel. Ennek hatására 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. 15 évesen apja akaratára belépett a római hadseregbe. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát. Egy hideg, téli este Ambianum (ma Amiens, Franciaország) város kapujánál egy nélkülöző koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Ekkor Márton köpenyét kardjával kettévágta, majd egyik felét a koldus vállára borította. Nem sokkal ezután álmában megjelent neki Krisztus a koldusnak adott köpenyben, aminek hatására 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett.

Ezt követően még két esztendeig szolgált a hadseregben, majd Pictavium (ma Poiters, Franciaország) felé vette az irányt, hogy találkozzon a korszak egyik híres püspökével Hilariussal. Az ő tanácsára tért vissza 355-ben Pannóniába, ahol téríteni kezdett, majd útja során Savariába visszatérve 356-ban megkeresztelte édesanyját. Szent Hilariust követve visszatért Galliába, ahol a falvak lakóinak térítésével foglalkozott. 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort. Elképzelése szerint itt szerette volna magányban leélni élete hátralévő részét, azonban Tours püspökének, Hilariusnak halála megváltoztatta terveit. A vezető nélkül maradt egyházmegye hívei felkeresték őt, hogy felkérjék püspöknek, a legenda szerint azonban ő a libák közé próbált elrejtőzni, azonban ezek kiadták őt gágogásukkal. Így vált 371-ben Márton Tours püspökévé. Életét csodák, gyógyulások kísérték, munkáját kitartóan végezte egészen 397. november 8-án Candes-ban bekövetkezett haláláig. Három nap múlva, november 11-én Tours-ban helyezték örök nyugalomba, sírja felett kápolnát emeltek.