Hatalmas érdeklődés mellett telt a 2016-os Márton-napi újborünnep a villányi Bock Borászatnál. Bock József, a pincészet tulajdonosa bevezetőjében elmondta, lassan másfél évtizede már, hogy felelevenítették ezt a nemes hagyományt, és azóta minden évben ízletes libaételekkel és újborokkal ünneplik a gazdasági év zárását és az advent kezdetét. Az idei Szent Márton-nap alkalmából a Borászat jótékonysági árveréssel adózott az egykori szerzetespüspök emlékének. 

A kétnapos rendezvényen összesen 1300-an vettek részt a pincészet termeiben és az udvaron felállított rendezvénysátorban. A szervezők kéttonnányi libahússal, különleges ételekkel, újborral, kulturális programokkal és koncertekkel várták az érdeklődőket. A 2016-os Szent Márton Borából pedig kétezer palacknyit töltöttek az eseményre. Az újbort Kecskés Márta református lelkész és Darnai Ágoston római katolikus plébános áldotta meg.

A 2016-os Szent Márton emlékév tiszteletére a Bock Pince Kft. képzőművészeti pályázatot hirdetett, amelyre Szent Márton legendája és Márton-napi szokások témában várták a hazai képzőművészeti intézmények hallgatóinak alkotásait, melyekből jótékonysági árverést tartotta a Márton-napi újborünnepen. Az első díjat és a vele járó 100 ezer forintot Németh Gábor  Szent Márton és az árulkodó lúd című szoborának ítélték, a második helyet és az 50 ezer forintos díjat Szöllősi Dóra   Szent Márton legendája című festménye nyerte el, a harmadik helyezettnek járó 30 ezer forintot pedig Murányi Marcell vehette át Ypres (Szent Márton) című kartonrelief alkotásáért. Különdíjat kapott Burián Norbert, Sok lúd disznót győz című kisplasztika művéért.

Az est folyamán valamennyi műalkotás gazdára talált. A legmagasabb licitet, 110 ezer forintot a pályázat első helyezett alkotása és Varga Richárd Alvó lúd című szobra érte el. Az árverésen összesen 880 ezer forint gyűlt össze, amelyet a Bock Pince a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportjának ajánlott fel. Ifj. Csonka Pál, a Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának vezetője elmondta, a felajánlott összeg a téli krízishelyzet enyhítésében játszik majd fontos szerepet. A pénzből 2000 forint értékű élelmiszercsomagokat állítanak össze, amelyek a legnehezebb időszakban osztanak szét a rászoruló emberek és családok között.